Budapest legrégebbi mesterségei: Grünberger csillár

Pákozdi Nóra (2014. április 28.)

Nem is gondolnánk, de megannyi olyan kis műhely, manufaktúra és üzem van a városban, melyek több generáció óta foglalkoznak ugyanazzal a mesterséggel. Elhatároztuk, hogy bemutatjuk ezeket a szakmákat és a jelenleg is működő üzleteket. Elsőként a Grünberger Csillárt látogattuk meg a pesti Brodwayn. Az impozáns porta már eleve hívogató, kevés az ilyen szép míves bejárat, ha a belvárosi üzleteket, műhelyeket nézzük. Az 1901-ben alapított művészi csillárkészítő manufaktúra titkaira voltunk kíváncsiak.

Grünberger Tamással, a harmadik generációs mesteremberrel találkoztunk a Nagymező utca legfényesebb üzletében. Családja Somogy megyéből, Kötcséből származik, ahol nagypapája, Grünberger Adolf az ott élő sváb iparosoktól, faszobrászoktól tanulhatta meg a szakmát, melyet már Pesten fejlesztett művészi szintre, rengeteg tanulással, kemény munkával, az 1890-es évektől kezdve. A hét testvér szegény családban nőtt fel a Kertész utcában, a Fészek Klubhoz közel. A húszas években a Klauzál utca 2-szám alatt saját, parányi műhelyük volt, majd ez felfejlődött és 24 fős, nagyobb üzemmé terjeszkedett. Faszobrászok, bronzművesek,aranyozók, sőt gyöngycsillárokat készítő nők is dolgoztak itt. A többi hölgy a könyvelést, adminisztrációt végezte. Ekkor Tamás édesapja már elkezdte tanulni a csillárkészítést, a két generációs tudást, szakmai elhivatottságot, szépérzéket és kreativitást pedig Grünberger Tamás örökölte, és immár 50 éve dolgozik iparosként a Nagymező utcában, nagypapája és édesapja szellemiségében.

Fotó: Balkányi László

Elmesélte nekünk, hogy a csillárokig vezető útja egyáltalán nem volt sima és zökkenőmentes, hiszen érettségi után ötvösként tudott csak továbbtanulni, mely a bronzműves testvérszakmája, s így következik ebből a csillárkészítés. Ma már ez egy nem létező diszciplína, Tamás tart tőle, hogy homályba vész ez a gyönyörű szakma, hiszen mindenki az egyetemre tart, kevés a kézműves ember. Fia vízilabdás, ugyanakkor állatorvosnak készül, nem tudja, hogy lesz-e kedve és tehetsége tovább örökíteni a családi hagyományt.

Fotó: Balkányi László

Az üzlet a fények birodalma, megszámlálhatatlanul sok csillár, prototípus, makett lóg a nagy belmagasságú térben. Óvatosan lehet csak lépdelni, mert ezek a meseszép lámpák mindent beborítanak. Egy kis üzem található a hátsó részben, ahol már csakegyetlen nyugdíjas kolléga dolgozik a megrendeléseken és a pályázati munkákon.
Kik engedhetik meg maguknak, hogy lakásukat egy Grünberger ritkaság ékesítse? Sajnos a magánmegrendelők száma minimális, hiszen ezek a csillárok nagy teret és belmagasságot kívánnak. Azonban állami intézményekben megannyi Grünberger-féle remekművel találkozhatunk. Ilyenek például Budapesten: a Zeneakadémia, az Operaház, az Operettszínház, az Uránia Mozi, a Dohány utcai Zsinagóga, a Magyar Zsidó Múzeum és a New York Palota – vagyis a város legpatinásabb, felújított épületei. Tamásnak külön öröm, hogy számos vidéki munkája mellett Budapestre is készíthet csillárokat, hiszen igazi terézvárosi lokálpatrióta. Jelenlegi kedvenc munkája a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 155 darab világítótestje, melyek másfél évig készültek és komoly mérnöki munka volt bemérésük. Államfők, miniszterek is azon szerencsések közé tartoznak, akiknek megadatott egy-egy míves Grünberger csillár.

Fotó: Balkányi László

Jó hallgatni Grünberger Tamást. Az elhivatottság és szenvedély, ahogy a szakmáról, a csillárokról, a fényről beszél, inspiráló és becsülendő. Rengeteg kitüntetéssel és elismeréssel rendelkezik, 2 éve például a Magyar Köztársaság Lovagrendjét kapta meg, de Brüsszelben, 1996-ban EURÉKA feltalálói aranyérmet kapott, mely kitüntetést saját csillárja fényében vehette át. Éteri érzés lehetett ez, mint az a pillanat is, mikor Somlai Tibor belsőépítész, Tamás barátja felhívta figyelmét, hogy olyan csillárokat talált, melyek még a nagyapa műhelyéből származtak, a 20-as évekből.

Fotó: Balkányi László

“A munkának van egy örömzónája: amikor valami elkészül, akkor a mesterember boldog. Persze a legboldogabb akkor, amikor a megrendelő örömmel viszi el a ‘gyermeket’. Szerencsére megszámlálhatatlan ilyen pillanatom volt és remélem még lesz is. Szeretem a munkám, a mesterségem és örülök, hogy ennyi szépséget adhattunk Budapestnek, három generációra visszamenőleg.”